Nem tudom, hogy ki, hogy van vele, de számomra elvétve volt olyan munkáltató, aki ezt a karácsonyi mizériát megfelelően tudta kezelni. Két igen kirívó esetre emlékszem vissza. Az egyik, amikor a cég webshopjában felhasználható kuponokat kaptak a kollégák, ami önmagában nem volt elég semmire. Hanem azt a dolgozónak ki kellett pótolni, hogy egyáltalán fel tudja használni, és venni olyan termékeket, amiken a céget hirdették. Ilyet egyébként ingyen szoktak osztogatni.
Nekem ez már akkor is visszás volt, így inkább a kollégámnak adtam, hogy használja fel. Az is elég kellemetlen érzés volt, amikor a cég közép és felső vezetői ezekben a valójában reklám és reprezentációs célra gyártott termékekben parádéztak, ezzel is mutatva a cég irányi elköteleződésüket.
A másik esetben pedig ahelyett, hogy valami aprósággal lepték volna meg a dolgozókat, bingót szerveztek, ahol a nyertes kapott csak valami utalványt, a többieknek meg maradt a játék élménye, legalábbis így gondolta a munkáltató. A valóság az, hogy nálam ez erősen demotíváló tényező volt, mivel pontosan jelezte azt, hogy miképpen kezeli a munkavállalóit az adott cég.
Persze, azt is említsük meg, amikor jó minőségű dzsekivel leptek meg, szerintem zseniális ötlet volt, mai napig hordom, szeretem. Itt éreztem a törődést, és hogy gondoltak rám/ránk. Illetve voltak olyan karácsonyi vacsorák is egyes munkáltatóknál, ahol olyan étterembe volt szerencsém enni, ahová az anyagi lehetőségeim miatt nem hiszem, hogy magamtól elmentem volna.
Ne értsétek félre, nem az anyagi érték számít, hanem az az élmény, amit ilyenkor kap a munkavállaló, az, hogy tényleg időt fordítottak arra, hogy ez jó, maradandó legyen, nem pedig tudjuk le a kötelezőt.
És ezen a ponton térek rá arra, amiért ezt ma elkezdtem írni. Szóval karrierem során nem egy olyan cég volt, aki úgy érezte, hogy a dolgozóknak egy a hazánkban jó ismert „all you can eat” típusú éttermet választ, ami szerintem már egy ideje messze van az olcsótól, ellenben a minőség az idézőjeles korlátlan fogyasztás miatt alulmarad egy rendes étteremétől. Ez egy könnyű választás, hiszen a költség tervezhető, illetve mindenki azt eszik, amit akar, illetve, amit talál, ja és persze, annyit, ami belé fér.
Szóval mit jelent ez nekem? Érzem benne a kettősséget. Egyfelől a cég azzal próbálja egyéb hiányosságait palástolni, hogy megvendégeli a dolgozóit egy korlátlannak látszó fogyasztással, másfelől a dolgozók valahogy ettől lila ködbe kerülnek, és elfelejtenek mindent, és próbálnak annyit enni – hiszen ingyen van – ami majd kiegyenlíti mondjuk a bér és egyéb különbségeket. Lássuk be, ez lehetetlen, és borzasztó. Ez egyfajta korlenyomat, ahol pontosan látszik a kiszolgáltatottság, az alacsony béren tartás, és az a fajta szolga lelkű dolgozói szemlélet, ami évszázadokon keresztül sem tudott kikopni az emberekből.
Aki nem ebben a világban él, joggal mondhatja, hogy máshol ez sincs, miért nem becsülöm meg magam, hiszen lehetne rosszabb is. Igen, lehetne. Ez lenne a cél? Ez a válasz mindenre, hogy fogadjuk el a sorsunkat? Mert ha igen, akkor nincs miről tovább beszélni. Az ilyen típusú emberek sosem fognak megváltozni, és mivel lényegesen többen is vannak, így az ország és a hozzá tartozó morál sem -> „all we go to hell”.
Én már annak tudok örülni, ha kihagynak, hogy közönség és tapsoló legyek ezeken az eseményeken, és hagynak piheni az ünnepek alatt, amit inkább azokkal töltök, akik tényleg közel állnak hozzám.
Peace!