Az indoklás szerint december 24-e a magyar társadalomban a karácsonyi ünnepkör szerves része: a családok együttlétének, az ünnepi készülődésnek és a közösségi, vallási hagyományok megélésének kiemelt napja. A munkaszüneti nappá nyilvánítás kiszámítható, évről évre azonos jogi helyzetet teremt, és nem teszi szükségessé, hogy december 24-e pihenőnapként történő kiadása minden évben a munkaszüneti napok körüli munkarend átrendezésétől függjön.
Megint egy újabb poszt LinkedIn-ről, amihez képest nálunk eltörpül minden, viszont pont ezen hatások következtében itthon is igen sok a leépítés. Nem látom a végét, csak azt, hogy túlélésre játszom, és ez szörnyű. Minap beszélgettem kollégákkal, hogy mennyi idő és pénz volt, mire elértünk egy szintet a szakmánkban, aminek most hirtelen vége, úgy tűnik, mehet a kukába, és ha jobban körbe nézünk, nem csak az IT-t érinti ez a hullám, hanem más pozíciókat is, így félelmetes ez a helyzet.
„Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?”
Nagyon aktuális téma, és nagyon érzékeny is egyúttal. Most nem is tudnék rá hirtelen reagálni. Szerintem majd hozzászólás formájában írok róla véleményt.
Az IT-szakma az elmúlt években már a sokadik krízisén esik át, és egyre többeket gondolkodtat el: van-e élet a szakmán kívül? Itt a kicsekkolós, 90. Kraftie-adás!
A munkaerőpiaci kereslet összeroppanása, az AI megjelenése, a home office elpárolgása, az extrém elvárások megjelenése és a juniorok kiszorulása együtt komoly sokkot okozott az IT-ban, aminek hatására sokakban felmerült a kicsekkolás lehetősége.
Két vendégünk, Makkai Balázs és Göblyös Péter már megtette korábban: elhagyták az IT-t. Nem gondoljuk, hogy létezik tuti recept a kicsekkolásra, de két sikeres történetből biztosan lehet hazavinni néhány tanulságot.
Valahogy nagyon valósághűnek érzem. Aki mostanában pályázott állásra, ha nem is minden esetben, de nem kevésben viszont ezzel találkozhatott. Volt olyan pályázat, amit pont azért hagytam félbe, mert miután feltöltöttem az önéletrajzomat, átvitt egy másik oldalra, ahol az önéletrajz alapján próbálta kitölteni a lapot, természetesen brutális rosszul. Ekkor mérlegelve, hogy még ott kézzel minden egyes munkámról, tapasztalatomról írjak, úgy döntöttem, hogy nem. Persze, erre vannak, aki azt mondják, hogy nekem kell az állás. Igen, de nem minden áron, és nem úgy, hogy nem kevés energiát fektet az ember egy hirdetésbe, jelentkezésbe, interjúkba, majd pedig sok esetben még válaszra se méltatnak
Nem is olyan rég volt olyan esetem, hogy szóban megállapodtunk, aztán utána csönd, meggondolták magukat, és elfelejtettek értesíteni.
Barátom esete sem gyenge, mikor a 4. kör után megszűnt a visszajelzés.
Szóval azt érzem, hogy nagyon el van szaladva az a ló a munkáltatói oldalon. Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a valósággal, az emberségről nem beszélve. Döbbenetes, ami ma a munkaerőpiacon zajlik.
