Kraftie #74 – Bérkutatás és menedzsment halál

Becsült olvasási idő:
1 perc

Bér, mint téma mindig aktuális lesz. Érdekes beszélgetés… Ahogy időm engedi, át fogom én is tanulmányozni az ideig Hays kimutatást.

A 74. kraftie adásban a 2026-os informatikai fizetéseken pörögtünk, aztán majdnem sikerült lebeszélni mindenkit a menedzser karrierről.

A héten megjelent, legismertebb hazai bérkutatás mindenképpen megért egy misét. Egyrészt – valljuk be – kevés népszerűbb téma van a fizetéspornónál, másrészt a piac nagy része elsődlegesen egy olyan kutatásra támaszkodik, melynek módszertani háttere zavaros, relevanciája pedig egyre inkább megkérdőjelezhető. Az pedig már csak hab a tortán, hogy három év alatt három középértéket használtak a béreknél, átlagtól a mediánon át egészen a móduszig, ami az érdemi éves összehasonlítást nem igazán teszi lehetővé.

Az adás második felében a menedzser karrierút átmeneti (?) nehézségeiről beszélgettünk, jelenleg ugyanis kevés jó érv amellett, miért is érdemes ebbe az irányba mozogni. A terhelés extrém magas, a felelősség és az elvárások az egekben vannak, a motivációs eszközök limitáltak, az alattad lévők többsége pedig kiégés számos árnyalatán levitál. Mindeközben az IC pályaív AI-jal turbózva szalad el alólad, megnehezítve az esetleges visszatérést.

Forrás

Szerző:
Kategória:
Bejegyzés dátuma: