
Szombatonként kissé nehézkesen megy az írás, pedig igen sok témám lenne, amit meg kéne ide írni, hátha másnak is hasznos kiindulópont lenne. Szóval úgy eset e rém eset, hogy egyre inkább az látszik kibontakozóban egyes cégeknél, hogy a QA-ért felelős személyeknek programozni is illik tudniuk. Ennek egyik kézen fogható bizonyítéka, amikor a QA-tól várják el a unit tesztek megírását. Ez elsőre, és másodszorra is igen borzasztóan hangzik, mivel ehhez ugye bele kell látni a kódba, és érteni azt legalább annyira, mint az a fejlesztő, aki azt írta. Szóval mivel ilyen helyzetbe kerültem, így gondoltam egy merészet, és jelentkeztem Java Akadémiára, ami várhatóan idén elindul. Viszont nem szeretek úgy érkezni, hogy ne lennék felkészült, így már egy ideje nézem a különféle tutoriálokat, videókat és beszélgetek a ChatGPT-vel – erről majd egy külön bejegyzés készül – hogy elmélyítsem a tudásomat ezen a területen is.
Szóval az első és számomra nagyon hasznos megközelítése a témának az volt, hogy rátaláltam az Amigos Code youtube csatornára, ami egyfelől jó, mert angolul van és mert igen jól és könnyedén érhető, másfelől pedig a témák is érhetően vannak előadva. Így igen hamar rákaptam ezekre a videókra úgy, hogy alapvetően sosem voltam ilyen típusú tartalomfogyasztó. Ez van, változnak a dolgok.
A másik, számomra nagyon hasznos információ forrást a Baeldung oldala. Itt időnként elakadok, és elkezdek vadul a Google-ben keresni, de ezt leszámítva hasznos forrásnak tekintem.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges